El Cid

Tv-műsor · Dráma · Történelmi

Rodrigo Díaz de Vivar, azaz El Cid igaz történetét láthatják, onnantól, hogy egyszerű apródként a leóni udvarba érkezett, egészen legendává válásáig. A harcos képes volt elvegyülni a muszlimok palotáiban és a keresztények váraiban, ahol szövetségek köttettek, házasságokat rendeztek el, árulások és cselszövések születtek. Izgalmas és valós képet láthatunk a 11. századi Európáról.

2020. · 1h 12m
Főszereplők Jaime Lorente, Alicia Sanz, José Luis García Pérez

1. évad

  • 1. EPIZÓD
    Az összeesküvés
    A 11. század közepén járunk. Az ifjú Ruyt nemrég fegyverhordozóvá nevezték ki Sancho hercegnek, Ferdinánd kasztíliai és leóni király legidősebb fiának szolgálatában. Egy éjszaka megtudja, hogy egyik szerette részt vesz egy, a király megbuktatására szervezett összeesküvésben. Ekkor választania kell a kötelessége, illetve a szíve iránti hűség között.
    1 óra 13 perc
  • 2. EPIZÓD
    Az istenítélet
    Flaín kézre akarja keríteni azt, aki meghiúsította az összeesküvést. Rodrigo tudja, hogy az unokája volt az, ezért vissza akarja küldeni Vivarba. Ruy azonban nem akarja elhagyni a királyt, és egyetlen megoldásnak azt látja, ha León grófja életét veszíti. Mikor mozgásba lendülnek a dolgok, a határon megjelenik a navarrai hadsereg, és hadat üzen Leónnak.
    54 perc
  • 3. EPIZÓD
    Baraka
    Ferdinánd kisebb hadsereggel Zaragozába küldi fiát, Sanchót, hogy szembeszálljon fivérével, Ramiro aragóniai királlyal. Mielőtt Sanchóval együtt távozna, Ruy feltárja a király előtt, hogy Flaín megpróbálta megölni. Ferdinánd nyomozni kezd azután, aki elárulta. Ruy, mikor elhagyja Leónt, nem tudja, hogy Flaín egy orgyilkost küldött a sereggel, hogy megölje őt.
    52 perc
  • 4. EPIZÓD
    A bajnok
    A Sancho vezette kasztíliai katonák, köztük Ruy, szembeszállnak a létszámfölényben lévő aragóniaiakkal. Mikor már minden elveszettnek tűnik, a csata váratlan eredménnyel zárul. Leónban Ferdinánd rájött, kik szőttek összeesküvést ellene, és hogy a felesége, Sancha is köztük van. A király nem tudja, hogy leánya, Urraca is hozott egy döntést, amely örökre felborítja a hatalmi egyensúlyt.
    58 perc
  • 5. EPIZÓD
    Vezeklés
    Ferdinánd betegségének hírére Sancho csapataival visszatér Leónba. Ruy elmondja nagyapjának, hogy Flaín küldött valakit, aki meg akarta ölni. Rodrigo tudja, hogy unokája élete veszélyben forog. Flaín nem áll el tervétől, hogy összeesküvést sző a haldokló király ellen: úgy dönt, még a halála előtt megpróbálja magához ragadni a hatalmat. Nem tudja, hogy még Urraca sem játszotta ki minden kártyáját.
    1 óra
  • 1. EPIZÓD
    Ígéretek és kísértések
    Flaín, León grófjának meggyilkolása után sokan Ruyt tartják bűnösnek. Vivar szülötte eközben kénytelen visszatérni Zaragozába, ahol halálra ítélték, amiért együtt hált Aminával, az emír lányával. Leónban Urraca rájön, hogy Jimena és Ruy szerelmesek egymásba, és tervet sző, hogy hasznot hajtson ebből az értesüléséből.
    55 perc

Kapcsolódó

  • A rettenthetetlen
  • Artúr király
  • Mennyei Királyság
  • Rob Roy
  • A sógun
  • Spartacus
  • Róma

Szereplők és stáb

  • Jaime Lorente
    Rodrigo Díaz de Vivar
  • Alicia Sanz
    Infanta Urraca
  • José Luis García Pérez
    Fernando I El Grande
  • Elia Galera
    Sancha la Bella
  • Carlos Bardem
    Conde de León
  • Juan Echanove
    Bishop
  • J‌F
    Juan Fernández
    Rodrigo
  • Ginés García Millán
    Ramiro de Navarra
  • Lucía Guerrero
    Jimena: Francisco Ortiz: Sancho VII el Fuerte
  • Jaime Olías
    Alfonso VI
  • L‌D
    Lucía Díez
    Infanta Elvira

Névjegy

El Cid

Dráma

Rodrigo Díaz de Vivar, azaz El Cid igaz történetét láthatják, onnantól, hogy egyszerű apródként a leóni udvarba érkezett, egészen legendává válásáig. A harcos képes volt elvegyülni a muszlimok palotáiban és a keresztények váraiban, ahol szövetségek köttettek, házasságokat rendeztek el, árulások és cselszövések születtek. Izgalmas és valós képet láthatunk a 11. századi Európáról.

Információ

Stúdió
Amazon Studios
Megjelenés
2020.
Származási régió
Spanyolország

Nyelvek

Feliratok

Magyar (Magyarország) , Angol (Egyesült Államok) , Arab (Világ) , Cseh (Csehország) , Dán (Dánia) , Egyszerűsített kínai , Filippínó (Fülöp-szigetek) , Finn (Finnország) , Francia (Franciaország) , Görög (Görögország) , Hagyományos kínai , Héber (Izrael) , Hindi (India) , Holland (Hollandia) , Indonéz (Indonézia) , Japán (Japán) , Koreai (Dél-Korea) , Lengyel (Lengyelország) , Maláj (Malajzia) , Német (Németország) , Norvég (bokmål, Norvégia) , Olasz (Olaszország) , Orosz (Oroszország) , Portugál (Brazília) , Portugál (Portugália) , Román (Románia) , Spanyol (Spanyolország) (SDH), Svéd (Svédország) , Tamil (India) , Telugu (India) , Thai (Thaiföld) , Török (Törökország)

Kisegítő lehetőségek

A hangleírás (AD) olyan hangsávot jelent, amely leírja, mi történik a képernyőn, így a vakok és gyengénlátók is követhetik a történéseket.
  • English (UK)
Válasszon egy országot vagy régiót

Afrika, Közel-Kelet és India

  • Armenia
  • Azerbaijan
  • Bahrain
  • Botswana
  • Cape Verde
  • Egypt
  • Eswatini
  • Gambia
  • Ghana
  • Guinea-Bissau
  • India
  • Israel
  • Jordan
  • Lebanon
  • Mauritius
  • Mozambique
  • Namibia
  • Niger (English)
  • Oman
  • Qatar
  • Saudi Arabia
  • South Africa
  • Sri Lanka
  • Tajikistan
  • Turkmenistan
  • Uganda
  • United Arab Emirates
  • Zimbabwe

Ázsiai csendes-óceáni régió

  • Australia
  • Brunei Darussalam
  • Cambodia
  • Fiji
  • 香港
  • Indonesia (English)
  • 日本
  • Lao People's Democratic Republic
  • 澳門
  • Malaysia (English)
  • Micronesia, Federated States of
  • Mongolia
  • New Zealand
  • Philippines
  • Singapore
  • 대한민국
  • 台灣
  • Thailand
  • Turkmenistan
  • Vietnam

Európa

  • Armenia
  • Österreich
  • Belarus
  • Belgium
  • Bulgaria
  • Cyprus
  • Czechia
  • Denmark
  • Estonia
  • Finland
  • France (Français)
  • Deutschland
  • Greece
  • Hungary
  • Ireland
  • Italia
  • Latvia
  • Lithuania
  • Luxembourg (English)
  • Malta
  • Moldova, Republic Of
  • Nederland
  • Norway
  • Poland
  • Portugal (Português)
  • Россия
  • Slovakia
  • Slovenia
  • España
  • Sverige
  • Schweiz
  • Türkiye (English)
  • Ukraine
  • United Kingdom

Latin-Amerika és Karib-térség

  • Anguilla
  • Antigua and Barbuda
  • Argentina (Español)
  • Bahamas
  • Belize
  • Bermuda
  • Bolivia (Español)
  • Brasil
  • Virgin Islands, British
  • Cayman Islands
  • Chile (Español)
  • Colombia (Español)
  • Costa Rica (Español)
  • Dominica
  • República Dominicana
  • Ecuador (Español)
  • El Salvador (Español)
  • Grenada
  • Guatemala (Español)
  • Honduras (Español)
  • México
  • Nicaragua (Español)
  • Panamá
  • Paraguay (Español)
  • Perú
  • St. Kitts and Nevis
  • Trinidad and Tobago
  • Venezuela (Español)

Egyesült Államok és Kanada

  • Canada (English)
  • Canada (Français)
  • United States
  • Estados Unidos (Español México)

Copyright © 2026 Apple Inc. Minden jog fenntartva.

  • Internetszolgáltatási feltételek
  • Apple TV és adatvédelem
  • Sütiszabályzat
  • Támogatás
Válasszon egy országot vagy régiót

Afrika, Közel-Kelet és India

  • Armenia
  • Azerbaijan
  • Bahrain
  • Botswana
  • Cape Verde
  • Egypt
  • Eswatini
  • Gambia
  • Ghana
  • Guinea-Bissau
  • India
  • Israel
  • Jordan
  • Lebanon
  • Mauritius
  • Mozambique
  • Namibia
  • Niger (English)
  • Oman
  • Qatar
  • Saudi Arabia
  • South Africa
  • Sri Lanka
  • Tajikistan
  • Turkmenistan
  • Uganda
  • United Arab Emirates
  • Zimbabwe

Ázsiai csendes-óceáni régió

  • Australia
  • Brunei Darussalam
  • Cambodia
  • Fiji
  • 香港
  • Indonesia (English)
  • 日本
  • Lao People's Democratic Republic
  • 澳門
  • Malaysia (English)
  • Micronesia, Federated States of
  • Mongolia
  • New Zealand
  • Philippines
  • Singapore
  • 대한민국
  • 台灣
  • Thailand
  • Turkmenistan
  • Vietnam

Európa

  • Armenia
  • Österreich
  • Belarus
  • Belgium
  • Bulgaria
  • Cyprus
  • Czechia
  • Denmark
  • Estonia
  • Finland
  • France (Français)
  • Deutschland
  • Greece
  • Hungary
  • Ireland
  • Italia
  • Latvia
  • Lithuania
  • Luxembourg (English)
  • Malta
  • Moldova, Republic Of
  • Nederland
  • Norway
  • Poland
  • Portugal (Português)
  • Россия
  • Slovakia
  • Slovenia
  • España
  • Sverige
  • Schweiz
  • Türkiye (English)
  • Ukraine
  • United Kingdom

Latin-Amerika és Karib-térség

  • Anguilla
  • Antigua and Barbuda
  • Argentina (Español)
  • Bahamas
  • Belize
  • Bermuda
  • Bolivia (Español)
  • Brasil
  • Virgin Islands, British
  • Cayman Islands
  • Chile (Español)
  • Colombia (Español)
  • Costa Rica (Español)
  • Dominica
  • República Dominicana
  • Ecuador (Español)
  • El Salvador (Español)
  • Grenada
  • Guatemala (Español)
  • Honduras (Español)
  • México
  • Nicaragua (Español)
  • Panamá
  • Paraguay (Español)
  • Perú
  • St. Kitts and Nevis
  • Trinidad and Tobago
  • Venezuela (Español)

Egyesült Államok és Kanada

  • Canada (English)
  • Canada (Français)
  • United States
  • Estados Unidos (Español México)