A Harmadik Birodalom építményei

Nem sokkal azután, hogy Adolf Hitler 1933-ban hatalomra jutott, nagy építkezésbe kezdett, és a bajorországi Obersalzbergben álló nyaralóját elegáns udvarházzá alakította át, melyet Berghof néven ismert meg a világ, és amely rövid időn belül a náci főemberek kedvelt találkozóhelyévé vált. Legmegbízhatóbb asszisztense, Martin Bormann segítségével Obersalzberg 2000 SS-katonának ad otthont, és magas szintű biztonsági rendszer védelmezi azt. Magasan a Berghof felett, a Kehlstein tetején egy elegáns teaház, a hírhedt Sasfészek várta a Führert és vendégeit. Mivel biztonságban érzi magát, Hitler önmagába vetett hite egyre aránytalanabbá válik, és emiatt egyre jobban elrugaszkodik a valóságtól. A lélegzetelállító tájjal körülvett Berghofban tervezi meg a történelem legmocskosabb terveit. Miközben Hitler háborúja egyre inkább összeomlani látszik, és a szövetséges bombázók is közelednek, Obersalzberg veszélybe kerül, aminek hatására Bormann megnöveli a védelmét. Légvédelmi rakétatüzérséget állítanak fel, és egy 8 kilométeres bunkerekből és alagutakból álló labirintust ásnak Obersalzberg alatt, amely összeköti Berghofot és a Hitler elit belső körébe tartozó személyek házait. Olyannyira fel vannak szerelve, hogy a Führer még egy támadás alatt is képes irányítani az országot. Viszont a háború utolsó hat hónapjában Hitler messze jár Obersalzberg biztonságos falaitól, hiszen a Vörös Hadsereg lassan Berlinbe ér, míg Hitler a bunkerében rejtőzködik, és úgy dönt, hogy nem menekül el alpesi menedékébe. 1945. április 25-én a Vörös Hadsereg Frakció lebombázta Obersalzberget, és teljesen elpusztította azt, azonban akik a bunkerekben voltak, többnyire sértetlenül megúszták a támadást. A Sasfészek sértetlen maradt, és még ma is áll, ezzel emléket állítva Obersalzberg egykori hatalmának.

1940 júniusában a nácik brit földre érkeztek, majd elfoglalták a Csatorna-szigeteket, amely a 11. század óta brit terület volt. Hitler teljesen megszállottjává válik Nagy-Britannia eme kis szegletének, és olyan erődítményeket építtet, amelyekre a Harmadik Birodalomban még nem igazán volt példa.

A II. világháború első éveiben Hitler villámtámadások sorozatával folyamatosan győzelmet arat, amely a „Blitzkrieg”, vagyis „Villámháború” elnevezést kapta. Egész Európában híre ment ennek a mindent elsöprő forradalmi taktikának és fegyvernek, amely majdnem lehetőséget adott a Führernek arra, hogy megalkossa az Ezeréves Birodalmat.

A második világháború első három évében a német tengeralattjárók uralták az Atlanti-óceánt, hiszen a többi hajóhoz képest sokkal gyorsabban tudott mozogni a felszínen, képes volt a víz alá merülni, és meglepetésszerű támadást indítani. Az első világháború után a Versailles-i békeszerződés megtiltotta Németországnak, hogy további U bootokat építsen, azonban mikor Hitler került hatalomra újra tárgyalta a megállapodás feltételeit és egy új program építésébe kezdett. Az 1939. szeptemberi háború kitöréséig a németeknek 57 tengeralattjárója van, azonban Karl Dönitz, a Német Haditengerészet főparancsnoka sokkal többet szeretne. Hitler készséggel beleegyezik ebbe, ugyanis kulcsfontosságúnak tartja a tengeralattjárókat, amik fontos szerepet játszanak a Nagy-Britanniának kézbesítő szállítókonvojok megsemmisítésében is, hiszen így megadásra tudja kényszeríteni az országot.

1934-ben a japánok elkezdték megtervezni a történelem legerősebb csatahajóját, ami a Jamato nevet kapta. Mivel továbbra is uralni akarják a csendes-óceáni térséget, a csatahajót 30%-kal nagyobbra tervezték az ellenség leghatalmasabb naszádjánál. Abszolút titokban építették még, és a japánok biztosra mentek, hogy semmiféle részlet ne derüljön ki. Egy távoli szigeten nehézlövegeket telepítettek rá, melyek sokkal hatékonyabbak voltak, mint a szövetségeseké. Ahogy egyre veszélyesebbé válik a hajózás, úgy légvédelmi ágyúkkal szerelik fel a Jamatót, miközben útnak indul az okinavai csatába, amely végül öngyilkos küldetéssé válik. Ez az úszóerőd, a Jamato, valamint a tengelyhatalmak és a világ legnagyobb csatahajójának történetét meséli el.

1945. április: A csendes-óceáni hadszíntér mostanra teljesen a Japán Birodalmi Hadsereg ellen fordult. Az amerikaiak sorra nyerik a csatákat és foglalják el a földdarabokat, s immáron kézzelfogható közelségbe kerültek a Japán szívét alkotó legnagyobb szigetek lerohanásához is. Viszont a japánok arra a döntésre jutnak, hogy Okinava szigete lesz az utolsó védőbástyájuk. Az amerikaiak számára ez egy kulcsfontosságú stratégiai helyszín, amit a japánok minden áron megvédenek. A korábbi hibáikból tanulva, a japán tábornokok radikális tervet kezdnek el szőni. Ahelyett, hogy a sziget partjain szállnának szembe az amerikaiakkal, szárazföldi védelmi vonalakat és alagúthálózatokat építenek ki, amely gyilkos terepet jelent az amerikai katonák számára. Mindkét oldal részéről a csendes-óceáni hadszínterén történtek a 20.század legbrutálisabb összecsapásai, melynek következtében 77 ezer japán katona és 150 ezer okinavai lakos vesztette életét. Tíz hétig tart a harc, mire az amerikaiaknak sikerül elfoglalniuk a szigetet. Azonban az okinavai csata még egy szörnyű örökséget hagy maga után – a japánok továbbra is makacsul védekeznek, ami meggyőzi Harry S. Truman elnököt, hogy a Japán szülőföld lerohanása még véresebb lenne – ezért úgy dönt, hogy két atombombát dob Hirosima és Nagaszaki városára. A japánok csak ezután adják meg magukat.