A szupercsapat

A szupercsapat
Film · Akció · Kaland

Még több akció, még több kaland – és még annál is több karizma. „A szupercsapat” bővített kiadása eddig soha nem látott, látványos jelenetekkel egészíti ki a moziváltozatot. Ideje felkészülni erre az adrenalindús akcióbombára Liam Neeson, Bradley Cooper, Quinton „Rampage” Jackson és Sharlto Copley főszereplésével. Miután egy általuk el nem követett bűn miatt kénytelenek hadbíróság elé állni, a korábbi különleges egység elszánt tagjainak be kell vetniük minden egyedi képességüket, hogy megszökhessenek a börtönből, és részt vegyenek az eddigi legkeményebb küldetésükben. Vakmerőségre és hajszálpontos időzítésre lesz szükség, na meg a robbanóanyagok egész arzenáljára… ez épp a Szupercsapatnak való meló.

2010. · 1h 59m
  • 48%
Főszereplők Liam Neeson, Bradley Cooper, Sharlto Copley
Rendező Joe Carnahan

Előzetesek

  • The A-Team
    Akció

Kapcsolódó

  • Argylle: A szuperkém
  • Con Air – A fegyencjárat
  • Kéjjel-nappal
  • Izomagyak
  • RED
  • Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed
  • The Bourne Ultimatum
  • A szikla
  • Halálos iramban 8.

Szereplők és stáb

  • Liam Neeson
    Col. Hannibal Smith
  • Bradley Cooper
    Templeton "Face" Peck
  • Sharlto Copley
    "Howling Mad" Murdock
  • Jessica Biel
    Charissa Sosa
  • Quinton Jackson
    B.A. Baracas
  • Patrick Wilson
    Lynch
  • Gerald McRaney
    Gen. Morrison
  • Henry Czerny
    Director McCready
  • Yul Vazquez
    Gen. Javier Tuco
  • Brian Bloom
    Pike
  • Maury Sterling
    Gammons

Névjegy

A szupercsapat

Akció

Még több akció, még több kaland – és még annál is több karizma. „A szupercsapat” bővített kiadása eddig soha nem látott, látványos jelenetekkel egészíti ki a moziváltozatot. Ideje felkészülni erre az adrenalindús akcióbombára Liam Neeson, Bradley Cooper, Quinton „Rampage” Jackson és Sharlto Copley főszereplésével. Miután egy általuk el nem követett bűn miatt kénytelenek hadbíróság elé állni, a korábbi különleges egység elszánt tagjainak be kell vetniük minden egyedi képességüket, hogy megszökhessenek a börtönből, és részt vegyenek az eddigi legkeményebb küldetésükben. Vakmerőségre és hajszálpontos időzítésre lesz szükség, na meg a robbanóanyagok egész arzenáljára… ez épp a Szupercsapatnak való meló.

48%

TOMATOMETER
Átlag 5.5
Vélemények 215
Fresh 103
Rotten 112

Információ

Stúdió
20th Century Fox
Megjelenés
2010.
Lejátszási idő
1 ó 59 p
Korhatár-besorolás
16
Származási régió
Egyesült Államok
© 2005 Twentieth Century Fox Film Corporation.

Nyelvek

Eredeti hang
Angol, Angol (Egyesült Királyság), Francia
Hang

Magyar (AAC), Angol (Egyesült Államok) (AD, AAC, ⁨Dolby 5.1⁩)

Feliratok

Magyar , Angol (CC), Angol (Egyesült Államok) , Arab , Bolgár , Cseh , Dán , Egyszerűsített kínai , Finn , Francia (Franciaország) , Görög , Hagyományos kínai , Héber , Hindi , Holland , Horvát , Indonéz , Izlandi , Kantoni (Hagyományos) , Koreai , Lengyel , Maláj , Német (Németország) , Norvég , Olasz (Olaszország) , Orosz , Portugál (Portugália) , Spanyol (Latin-Amerika) , Svéd , Szerb (Latin) , Szlovén , Török , Ukrán , Vietnámi

Kisegítő lehetőségek

A szöveges átirat olyan felirat, amely az elérhető nyelveken a párbeszédek mellett egyéb fontos információkat is tartalmaz.
A hangleírás (AD) olyan hangsávot jelent, amely leírja, mi történik a képernyőn, így a vakok és gyengénlátók is követhetik a történéseket.
  • English (UK)
Válasszon egy országot vagy régiót

Afrika, Közel-Kelet és India

  • Armenia
  • Azerbaijan
  • Bahrain
  • Botswana
  • Cape Verde
  • Egypt
  • Eswatini
  • Gambia
  • Ghana
  • Guinea-Bissau
  • India
  • Israel
  • Jordan
  • Lebanon
  • Mauritius
  • Mozambique
  • Namibia
  • Niger (English)
  • Oman
  • Qatar
  • Saudi Arabia
  • South Africa
  • Sri Lanka
  • Tajikistan
  • Turkmenistan
  • Uganda
  • United Arab Emirates
  • Zimbabwe

Ázsiai csendes-óceáni régió

  • Australia
  • Brunei Darussalam
  • Cambodia
  • Fiji
  • 香港
  • Indonesia (English)
  • 日本
  • Lao People's Democratic Republic
  • 澳門
  • Malaysia (English)
  • Micronesia, Federated States of
  • Mongolia
  • New Zealand
  • Philippines
  • Singapore
  • 대한민국
  • 台灣
  • Thailand
  • Turkmenistan
  • Vietnam

Európa

  • Armenia
  • Österreich
  • Belarus
  • Belgium
  • Bulgaria
  • Cyprus
  • Czechia
  • Denmark
  • Estonia
  • Finland
  • France (Français)
  • Deutschland
  • Greece
  • Hungary
  • Ireland
  • Italia
  • Latvia
  • Lithuania
  • Luxembourg (English)
  • Malta
  • Moldova, Republic Of
  • Nederland
  • Norway
  • Poland
  • Portugal (Português)
  • Россия
  • Slovakia
  • Slovenia
  • España
  • Sverige
  • Schweiz
  • Türkiye (English)
  • Ukraine
  • United Kingdom

Latin-Amerika és Karib-térség

  • Anguilla
  • Antigua and Barbuda
  • Argentina (Español)
  • Bahamas
  • Belize
  • Bermuda
  • Bolivia (Español)
  • Brasil
  • Virgin Islands, British
  • Cayman Islands
  • Chile (Español)
  • Colombia (Español)
  • Costa Rica (Español)
  • Dominica
  • República Dominicana
  • Ecuador (Español)
  • El Salvador (Español)
  • Grenada
  • Guatemala (Español)
  • Honduras (Español)
  • México
  • Nicaragua (Español)
  • Panamá
  • Paraguay (Español)
  • Perú
  • St. Kitts and Nevis
  • Trinidad and Tobago
  • Venezuela (Español)

Egyesült Államok és Kanada

  • Canada (English)
  • Canada (Français)
  • United States
  • Estados Unidos (Español México)

Copyright © 2026 Apple Inc. Minden jog fenntartva.

  • Internetszolgáltatási feltételek
  • Apple TV és adatvédelem
  • Sütiszabályzat
  • Támogatás
Válasszon egy országot vagy régiót

Afrika, Közel-Kelet és India

  • Armenia
  • Azerbaijan
  • Bahrain
  • Botswana
  • Cape Verde
  • Egypt
  • Eswatini
  • Gambia
  • Ghana
  • Guinea-Bissau
  • India
  • Israel
  • Jordan
  • Lebanon
  • Mauritius
  • Mozambique
  • Namibia
  • Niger (English)
  • Oman
  • Qatar
  • Saudi Arabia
  • South Africa
  • Sri Lanka
  • Tajikistan
  • Turkmenistan
  • Uganda
  • United Arab Emirates
  • Zimbabwe

Ázsiai csendes-óceáni régió

  • Australia
  • Brunei Darussalam
  • Cambodia
  • Fiji
  • 香港
  • Indonesia (English)
  • 日本
  • Lao People's Democratic Republic
  • 澳門
  • Malaysia (English)
  • Micronesia, Federated States of
  • Mongolia
  • New Zealand
  • Philippines
  • Singapore
  • 대한민국
  • 台灣
  • Thailand
  • Turkmenistan
  • Vietnam

Európa

  • Armenia
  • Österreich
  • Belarus
  • Belgium
  • Bulgaria
  • Cyprus
  • Czechia
  • Denmark
  • Estonia
  • Finland
  • France (Français)
  • Deutschland
  • Greece
  • Hungary
  • Ireland
  • Italia
  • Latvia
  • Lithuania
  • Luxembourg (English)
  • Malta
  • Moldova, Republic Of
  • Nederland
  • Norway
  • Poland
  • Portugal (Português)
  • Россия
  • Slovakia
  • Slovenia
  • España
  • Sverige
  • Schweiz
  • Türkiye (English)
  • Ukraine
  • United Kingdom

Latin-Amerika és Karib-térség

  • Anguilla
  • Antigua and Barbuda
  • Argentina (Español)
  • Bahamas
  • Belize
  • Bermuda
  • Bolivia (Español)
  • Brasil
  • Virgin Islands, British
  • Cayman Islands
  • Chile (Español)
  • Colombia (Español)
  • Costa Rica (Español)
  • Dominica
  • República Dominicana
  • Ecuador (Español)
  • El Salvador (Español)
  • Grenada
  • Guatemala (Español)
  • Honduras (Español)
  • México
  • Nicaragua (Español)
  • Panamá
  • Paraguay (Español)
  • Perú
  • St. Kitts and Nevis
  • Trinidad and Tobago
  • Venezuela (Español)

Egyesült Államok és Kanada

  • Canada (English)
  • Canada (Français)
  • United States
  • Estados Unidos (Español México)